2014. sze 05.

10 hónap börtön az egyetemistának egy beszéd miatt

írta: új nickkkk
10 hónap börtön az egyetemistának egy beszéd miatt

najibrazak22e.jpg

Malajziában 10 hónap börtönbüntetésre ítéltek egy egyetemistát zendülés vádjával. A bűne egy beszéd volt.

A 24 éves Safwan Anang elítélése egy most folyó ítéletsorozat részét képezi. Három ellenzéki politikusra és egy köztiszteletben álló egyetemi tanárra sújtott le a törvény az elmúlt két hétben.

Az Amnesty International felszólította a délkelet-ázsiai országot, hogy ne használja a törvényt elrettentésre, amit Najib Razak miniszterelnök vezetett be 2012-ben. A törvény a politikai gyülekezést és szervezkedést nagyon szigorú keretek közé szorítja.

A 24 éves fiatalt 10 hónap börtönre ítélték, de akár 3 évet is kaphatott volna, közölte a Hallgatói Szolidaritás Malajzia csoport, amihez Anang is tartozik. A bíróság engedélyezte, hogy szabad lábon fellebbezzen.

A beszédében, ami miatt bűnösnek találták, állítólag arra buzdította az embereket, hogy döntsék meg a kormányt a tavaly májusi választások megosztó eremdénye alapján.

A mostani miniszterelnök, Najib Razak koalíciója 1957, Malajzia függetlenné válása óta irányítja az országot, és a tavalyi választásokon fordult elő először, hogy népszerűséget vesztettek. Ennek ellenére megoldották, hogy a parlament az irányításuk alatt maradjon: a választókerületek átrajzolásával.

A képen Najib Razak mosolyog.

Forrás: nationmultimedia.com

Szólj hozzá

malajzia diktatúra börtönbüntetés